Toni Bou már egészen biztos volt a győzelmében, ugyanis a korábbi versenyeken elért eredményeivel már matematikailag kizárt volt, hogy valaki is megakadályozza. Így a fő figyelem Adam Raga-ra és Albert Cabestany-ra összpontosult, ugyanis kettejük között dőlt el, hogy ki fog a dobogó második fokára felállni.
Mindkét versenyzőn látszott a nagy nyomás, és az elődöntőn mindketten kicsit gyengébben teljesítettek. Majdnem megegyeztek a hibáik szekcióról szekcióra az első 5 esetben, majd Raga elvesztette a dobogó második fokára felállásának lehetőségét, ugyanis az utolsó szekción 5 pontot kapott. Meglátva a lehetőséget, Cabestany mindent beleadott és hibapont nélkül teljesítette a szekciót.
Az új pontozási rendszer elég érdekes eredményeket hozott. Michael Brown és Alfredo Gomez nagyon gyorsan kiesett, úgy, hogy az egész elődöntő kevesebb, mint 30 percet vett igénybe.
Bou messze a legjobb volt a nyitó körben, csak három hibapontot szerzett. Ellentétben vele, Takahisa Fujinami volt a hátramaradt versenyzők között a legjobb, ugyanis csak 15 pontot kapott. Raga és Cabestany követte őket, míg Jeroni Fajardot az a kellemetlenség érte, hogy Daniel Olivers megelőzte az elődöntőben.
Bár Bou teljesítményét lehetetlen volt utólérni, de Fajardo azért kitett magáért, gyönyörű motorozásával a második helyet foglalta el Bou után. Cabestany végzett a harmadik helyen, így összesítettben második lett megelőzve Raga-t. Fujinami nem volt szerencsés, mivel pont lecsúszott a dobogóról. Raganak elég fájdalmas volt a végső 5 pontos hibája, mivel ez egy kevésbé sikeres helyezést eredményezett, mely a saját hibáinak tudható be.
Eredmények
Elődöntő
1.Toni Bou 3
2.Takahisa Fujinami 15
3.Adam Raga 16
4.Albert Cabestany 17
5.Daniel Oliveras 20
6.Jeroni Fajardo 20
Döntő
1.Toni Bou 0
2.Jeroni Fajardo 2
3.Albert Cabestany 3
4.Takahisa Fujinami 4
5.Adam Raga 9
6.Daniel Oliveras 25
Kiestek
7.Alfredo Gomez 22
8.Michael Brown 22
Végső 2009-es FIM világbajnokság
1.Toni Bou 38
2.Albert Cabestany 25
3.Adam Raga 25
4.Takahisa Fujinami 22
5.Jeroni Fajardo 18
6.Michael Brown 8
7.Dougie Lampkin 4
8.Loris Gubian 1
9.Grattarola 1
10.Daniel Oliveras 1
11.Alfredo Gomez 1
A szellemi tulajdon birtokosai fenntartanak minden a weboldal bármely részének vagy egészének, bármely technikával történõ másolásával kapcsolatos jogot. Minden tartalom szerzőjének szellemi terméke, amely akár a valóságtól eltérő is lehet.
Számítógép alkatrész, notebook, monitor, nyomtató, merevlemez
számtech webshop csajoknak!Dr.Hauschka, Tapéta
A trialmotor.hu tárhely szolgáltatója a DeadHorse Kft.