elválasztó főoldal impresszum kapcsolat

triálbarátok

Hosszú évek óta az első életképes és számomra végtelenül szimpatikus próbálkozás a hazai triál életben. Önzetlen, hétköznapi emberek, örömmotorozás, önszerveződés, családias hangulat és tényleg segítő szándék. 

Tehát végre itt egy triálos kezdeményezés. Merthogy ez az attitűd hozzá tartozik a triálhoz, az nem, amit eddig sokan képviseltek trial címén Magyarországon.

Tudható, hogy teljesen hátatfordítottam és kliéptem a hazai életből. Ennek az oka egyszerű volt és nem is fogom kifejteni. Mindenesetre szinte semmi nem maradt a hazai triálban ami nekem fontos lett volna. A trialmotor.hu ugyanazt képviselte a kezdetekben, amit most a trialbaratok.hu. 

Így tehát sok sikert kívánok nekik és ezzel a cikkel bíztatok mindenkit hogy akit érdekel az igazi trial az vegye fel velük a kapcsolatot! 

A négy srácból hármat jól ismerek még régről és bátran mondhatom jobb csapatot én sem tudtam volna összeválogatni erre a célra. Talán a keszthelyi srácok, Tóth Geri (gyalázat hogy nincs motorja! Forgalmazóknak rovó!), egy-két korábbi arc még beférne a csapatba, dehát nem a földrajzi összeolvadás a cél :)

Hajrá trialbarátok!

Zsolt
Még az is lehet, hogy visszatérek és ismét megpróbálom megmutatni a trial szép arcát.

barátok

© 2005. Minden jog fenntartva. DeadHorse Kft.

A szellemi tulajdon birtokosai fenntartanak minden a weboldal bármely részének vagy egészének, bármely technikával történõ másolásával kapcsolatos jogot. Minden tartalom szerzőjének szellemi terméke, amely akár a valóságtól eltérő is lehet.
Számítógép alkatrész, notebook, monitor, nyomtató, merevlemez
számtech webshop csajoknak!Dr.Hauschka, Tapéta
A trialmotor.hu tárhely szolgáltatója a DeadHorse Kft.